A Balatonnál is készen állnak az iskolaszövetkezetek (veol.hu)

A gazdaság újraindításakor a partnercégek számíthatnak a Veszprémben található iskolaszövetkezetre, amely jelenleg, a vírushelyzet miatt ugyan kevesebb megbízást kap, viszont az érettségi vizsgák után várhatóan sok diák jelentkezik majd munkára egész Veszprém megyében és a Balaton körül is.

A Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezet napi kilenc óra helyett hat órára csökkentette a nyitvatartását a járványhelyzet idején. A munkatársak mindent megtesznek a veszprémi irodába betérő diákok biztonságáért és maximálisan odafigyelnek a higiéniai előírások betartására. Emellett bevezettek egy internetes időpontfoglaló rendszert is azért, hogy elkerüljék a sorban állást. Az utóbbi időszakra egyébként is az a jellemző, hogy inkább telefonon vagy a közösségi oldalon, illetve online érdeklődnek a fiatalok – írja a veol.hu.

Bár több megbízásunk szünetel, azt gondoljuk, hogy a hamarosan újra működő cégeknek nagy szükségük lehet ránk. Biztosítjuk partnereinket, hogy készen állunk a kiszolgálásukra itt, Veszprémben, a megyében vagy a Balaton-parton – fogalmazott Czuppon Gergő területi igazgató. Megemlítette azt is, hogy jelenleg főleg a kereskedelembe és az élelmiszeriparba keresnek diákokat, de nagyon várják az idei turisztikai szezont, a Balaton-parti cégek megkeresését. Emellett nem tapasztaltak visszaesést a fejlesztő, illetve informatikai cégeknél, amelyek képesek home office-ban is működni.

Az irodavezető tapasztalatai szerint a diákok munkavállalási kedve megnő az érettségi időszakában, nem mindenki tanul heti hét napban napi nyolc órát a vizsgákra, ráadásul idén a szóbeli is elmarad. A korábbi évekhez hasonlóan, az érettségi vizsgák után várhatóan sok fiatal keresi majd fel a veszprémi irodát, mert dolgozni szeretnének.