A Balatonkenesén összegyűjtött szemét 80 százaléka szelektív hulladék volt (veol.hu)

Az egyre népszerűbb „TeSzedd” akció keretén belül a Balatonkenese Város Polgárőrsége, a Kreatív Kenese Egyesület és az Önkormányzat hivatalában dolgozók csapata gyűjtötte a hulladékot a város utcáin, terein és a kerékpárút környékén. A szemét java része szelektív hulladék volt, köztük temérdek visszaváltható fémdoboz.

Múlt szombaton kora délelőtt kezdte meg a munkát a három csapat, a település három szegletében: A Kreatív Kenese Egyesület a Sós-hegy utcáit, a hivatal dolgozói a Balatonfűzfő-Balatonkenese közötti kerékpárutat igyekezett megtisztítani, nemcsak a szeméttől, de az útra tapadt levelektől és belógó gallyaktól is. A város polgárőrsége pedig a belterületi utak környékének átfésülése mellett a megtelt zsákok összeszedését, és a szemétmentesítésben segédkezők ebédjének elkészítését vállalta magára – számol be az akcióról a veol.hu.

Amire a babgulyás megfőtt, a harmincöt darab hivatalos, „TeSzedd” feliratú zsák is megtelt, ám a mintegy huszonöt tagból álló csapat nem hagyott semmit az út szélén. Azon hulladékok elszállításáról, amikre a TeSzedd pályázat nem vonatkozott, a városgondnokság gondoskodott. Ilyen dolgok voltak például a betonnal kiöntött gumicsizmák, autókerék, egészségügyi (veszélyes) hulladék, mintegy 20 liter tej (műanyag palackokban, nejlonzsákban), porszívó, békebeli tévéképernyő, drótok, ruhák, ÁFOR (!) motorolajos flakonok.

Elszomorító dolog, hogy az összegyűjtött tárgyak 80%-a szelektív hulladék, sőt visszaváltható fémdoboz volt!

A TeSzedd akcióban résztvevők azonban továbbra is bíznak benne, hogy előbb-utóbb az ehhez hasonló akciókkal, az időben elkezdett környezettudatosságra való neveléssel sikerül elérni a szemléletváltást a szemetelés terén is.