A balatoni szállodákba is sorra érkeznek foglalások az ünnepekre (veol.hu)

Sorra érkeznek a foglalások az év végi ünnepekre Veszprém megye szállodába, melyekbe párok, illetve a téli szünet miatt elsősorban családok érkeznek és főként Magyarországról, erről beszéltek az alsóörsi, balatonfüredi és sümegi hotelek illetékesei.

Nem csak nyáron, hanem minden évszakban, és a decemberi ünnepek alatt is szívesen keresik fel az emberek a Balatont, szívesen sétálnak a tónál, kirándulnak, túráznak a páratlan természeti környezetben. Sokan az otthoni rengeteg munka helyett inkább a több napos, tartalmas és egészséges pihenést, kényeztetést választják, utalt mondta a veol.hu-nak Kirchner Rózsa, az alsóörsi Laroba Hotel tulajdonosa és Antal Bernadett, a szálloda menedzsere, akik már december elején a díszítéssel is gondoskodtak az ünnepi hangulatról.  Arról beszéltek, hogy már hetek óta érkeznek hozzájuk a megkeresések, melyek eddig 80 százalék körüli foglalást mutatnak. Itthonról jönnek hozzájuk, karácsonyra főleg családok, párok, a két ünnep között és év végén főként baráti társaságok. A gyerekeket külön ünnepi programokkal, animátorok várják. A vendégek körében népszerű az adventi időszak is, melyhez természetesen a rendezvényeikkel kapcsolódnak a szállodában. Karácsonykor meghitt hangulattal, egyebek mellett ünnepi, gyertyafényes vacsorával lepik meg vendégeiket, a szilveszter pedig az ismert fellépők jóvoltából sanzonos hangulatban telik náluk. Ebben a szállodába több olyan vendég is érkezik, aki tavaly kifizette az év végi pihenését, aztán a járvány miatti lezárás miatt nem tudott utazni, nem kérte vissza a pénzt, és most kel útra.

Rádóczy Andrea, a balatonfüredi Hotel Golden Lake Resort tulajdonosa, ügyvezető igazgatója azt mondta, visszafogottabb a keresletet, mint tavaly. Két évvel, illetve a pandémia előtt teltházzal működtek, és idén ennél szerényebb az érdeklődés. Szentestére főleg párok érkeznek hozzájuk, a két ünnep között, a téli szünet miatt, inkább gyermekes családok. A kicsiknek külön felügyeletet, programokat biztosítanak. A karácsony meghitt és tradicionális lesz, közösen díszíti a fát, majd koncerttel, ünnepi vacsorával lepik meg a vendégeket. Szilveszterkor más lesz a hangulat, amit például szauna szeánsszal, bor és pálinkakóstoló, sztárfellépőkkel, szerencsebüfével, wellnesszel alapoznak meg. Bizakodnak az élénkülő foglalásokban, emiatt is végeztek jelentős felújítást, úgy gondolják, akik be vannak oltva, biztosan útra kelnek. A dolgozók maszkban dolgoznak, csaknem mindenki oltott. December 23-a és január 2-a között karácsonyi süteményekkel, forró italokkal is ünnepi hangulatot fokozzák, a közelben lévő műjégpálya pedig külön fergeteges hangulatot teremt.

Családi szállodaként a nagyon jelentős érdeklődés ellenére is, de karácsonykor bezárjuk a szállodát, ami hagyomány nálunk, ezt Böjte Éva, a sümegi Hotel Kapitány igazgatója mondta. Szerintük a meghitt, bensőséges hangulat dolgozóiknak, illetve családjaiknak is jár a szeretet ünnepén, ők ezt kapják karácsonyi ajándékba. Velük együtt a tulajdonosoknak, vezetőknek is szükségük van arra, hogy néhány igazán nyugodt napot tudjanak eltölteni otthon, az egész éves működés mellett. Természetesen a különleges díszítéssel az ünnepi hangulatról ebben a szállodában is már hetekkel ezelőtt gondoskodtak, az adventi időszakban pedig külön programokkal, egyebek mellett mézeskalács készítéssel, kisebb ünnepi koncertekkel lepik meg vendégeiket, akik elsősorban itthonról érkeznek hozzájuk.

A foglalások alapján teltházra számítanak év végén, amikor sok törzsvendég, nagy baráti társaságok, családok érkeznek hozzájuk, akik évek óta náluk töltik az ünnepeket is. Hozzájuk elsősorban azok érkeznek, akik a pihenés mellett a történelem, a természet iránt is érdeklődnek. A várban ugyanis életre kel a történelem, ahová egy kellemes sétával lehet eljutni, a lovagi játékok, középkori lakomák izgalmas időutazást kínálnak, és ezúttal tüzérségi támadás alá veszik a történelmi falakat. Központi helyen áll az egészség is, termálvizes medencékkel, wellnesszel. A Balaton karnyújtásnyira van, ahol újabb élmények várják a családokat.