Szántód és Tihany között már két évszázaddal ezelőtt is rendszeresen közlekedtek evezős csónakok, illetve evezősvitorlás fakompok, amelyekkel több embert és akár hintót, szekeret is lehetett szállítani. Ezt váltotta fel a gőzhajtású Komp I. 1928-ban, bár a csere nem ment zökkenőmentesen. A modern gépesített balatoni hajó megjelenését az tette lehetővé, hogy az állam átvette a vámszedési jogot a helyi érdekeltségektől, és mindkét oldalon megépítette a kompkikötőket, ezzel párhuzamosan pedig az újonnan megalakult Balatoni Hajózási Részvénytársaságra bízta a kompközlekedés korszerűsítését.
A gőzhajtású vaskomp óriási előrelépést jelentettek a korábbi evezős átkelőhajókkal szemben, hiszen ezt megelőzően az autók és szekerek tulajdonosainak maguknak kellett gondoskodni arról, hogy a jármű valamilyen pallón feljusson az evezős kompra. Az új kikötők építésével viszont már az alacsony vízszint sem akadályozta a járművek gördülékenyen felhajtását. A Ganz-Danubius hajógyár által jegyzett motoros komp 60 utast és 8—10 szekeret, vagy gépkocsit tudott szállítani. Az átkelési ideje 12 percig tartott és a tó befagyásáig menetrendszerűen közlekedett. Tartalékban — üzemzavar esetére — 1 db fakompot is tartottak, amely 4 szekeret vagy autót tudott a hátára venni és evezővel, illetve egy segédmotorral hajtották. Erre szükség is volt a vaskomp gyakori meghibásodása miatt.
A korabeli vezetőség a problémákat látva vetette fel, hogy egy valódi híd megépítésével kellene az átkelőhajót kiváltani, de terv a technikai problémák és pénzügyi lehetőségek híján hamar megbukott. A Komp I. egészen a II. Világháborúig hozta-vitte az utasokat a Balaton két partja között, egészen addig, amíg a németek fel nem robbantották a többi balatoni hajóval együtt.
A Balaton fenekéről hozták vissza
A tó közepén azonban továbbra is szükség volt közlekedésre, így 1945-ben az országban a Komp I. volt az első vízi jármű, amit kiemeltek a Balaton fenekéről és azonnal helyrehoztak a balatonfüredi hajógyárban, így még abban az évben elindulhatott ismét a forgalom Tihany és Szántód között. Míg a korábbi évtizedekben átlagosan 23.000 autót szállított a komp, addig 1945-ben ez a szám már 42000-re emelkedett. A következő években egyre többen vették igénybe a tihanyi révet, így a megnövekedett forgalomra való tekintettel 1961-ben 64-ben és 68-ban is új kompokat állítottak üzembe. A Komp II.-III. és IV. 1969-ben kapott hivatalosan nevet: a balatoni hajózást megteremtő nagyjainkról – Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és a Balaton költőjének tartott Kisfaludy Sándorról – nevezték el őket.
Ez az év tényleg a kompok leterheltségéről szólt, már több, mint egymillió autót szállítottak át a tó vízén azon a nyáron, így ismét előkerült egy lehetséges balatoni híd terve. Ezt nagyszabású propaganda támogatta a hazai sajtóban, amely szerint egy ilyen híd kivitelezése nem is lett volna lehetetlen, hiszen állítólag erre már a rómaiak is képesek voltak. 1969-ben ugyanis római kori hídmaradványokat fedeztek fel radarokkal és búvárokkal Tihanynál és Szántódnál.
Ez a hír a Balaton szerelmeseit és szakértőit is lázba hozta, de végül kiderült, hogy a régészeti csodák sokkal inkább az egykori római kikötők építményei lehettek, mint hídlábazat.
A teljes cikk ITT olvasható.