A balatoni Év Strandétele versenyen tarolt a déli part, kovászos uborkaleves a nyerő

Igen erős volt a mezőny az idei, legjobb balatoni ételeket, helyeket és büfétrendeket értékelő, Év Srandétele versenyen, ezért négy díjat is kiosztottak. Az idei győztes a tavalyi Év Felfedezettje díjat elnyerő, zamárdi Tiki Beach Bisztró rukkolával, csírákkal és kis lazaccal bolondított kovászos uborkalevese lett. Folytatódik a balatoni büféforradalom, sok a jó ötlet, a benevezett ételek közt egyre több, amelyik nemcsak finom, hanem egészséges is. A döntőbe került hét helyből hat déliparti, köztük három is balatonlellei volt.

Erről Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője, a verseny ötletgazdája számolt be a hirbalaton.hu-nak. Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja a verseny elindításával a balatoni büfék kínálatának megújítása, a vendéglátósszakemberek jobb elismerése volt. Idén is a We Love Balaton végezte az előválogatást.

– Soha nem volt még ilyen erős a verseny és ilyen nehéz a döntés, részben emiatt is hirdettek idén második és harmadik helyezettet is – mondta Kardos Gábor. Az idei versenyre 16 kreatív strandétellel neveztek az indulók.

 

Első a zamárdi Tiki Beach Bisztró 

Idén az Év Strandétele azért lett a zamárdi Tiki Beach Bisztró rukkolával, csírákkal és kis lazaccal bolondított kovászos uborkalevese, mert különlegesen üdítő és finom az ízesítése, könnyű elkészíteni bárhol. Segít bővíteni az étlapjaikon eddig többnyire csak hideg gyümölcslevest kínáló büfék kínálatát.

– Ez a büfé bemutatott egy zseniálisan kreatív tarhonyás pudingot is, ami az ázsiai tapióka desszertek hazai megfelelője lehet és szép példája annak, milyen egyszerű és mégis zseniális ötletekkel lehet erősíteni a balatoni Beach Food kínálatot – szólt a zsűrizésben is résztvevő ötletgazda beszámolója.

 

Második a balatonmáriai Port Burger

Mint kiderült, csak azért lett második a balatonmáriai Port Burger helyi angus-ból készült pastrami jellegű marheszegyes ciabattája, mert ilyen tökéletesen csak ott tudják elkészíteni ezt az ételt, ahol a legjobb BBQ háttér adott és 8 órán át füstölik 80-100 fokon a legjobb minőségű alapanyagot. « Tökéletesre sikerült a Port Burger receptje. Ha csak az lett volna a kérdés, hogy milyen finom az étel és mennyire jó az ár-érték arány, könnyebb lett volna a döntés » – szól a véleményezés.

 

Harmadik a lellei Málna Büfé

A lellei Málna Büfé harmadik helyre került Tex mex salátája miatt is érdemes hosszabb utat is megtenni autóval. Ne tévesszen meg az étel neve senkit, inkább csak a Beach Food ételekre jellemző kikacsintás a mexikói utalás: mesterien grillezett csirkemell csíkokat kapunk kevert saláta ágyon, savanyított zöldségekkel, finom házi dresszinggel és egy szelet sült baconnel. Egészséges saláta, szép színekkel tálalva, jó áron. Hogy mi kellhet még? Érdemes hozzá kérni BBQ oldalast vagy grillezett fogast is..

 

Akadt még több jó ötelet is

A tavalyi győztes fenyesi Konyhám a legnehezebb feladatra vállalkozott. A régióra jellemző prószával kombinált túrógombócból készítettek egy viszonylag könnyű és nagyon finom desszertet bizonyítva, hogy nem kell beérni két-három féle palacsintával egy strandon sem. Bármelyik büfében nem lenne könnyű hasonló színvonalon elkészíteni az általuk Gombósza névre keresztelt ételt.

A lellei Villa Strandbisztró szintén kiváló helyi alapanyagokból készített, bárhol jól elkészíthető és strandon ideális Stick Mix mártogatósáról elmondható, hogy nemcsak a szürkeharcsa és a kecskesajt származik a régióból, de a csirkehús is. A hely, a többi döntőshöz hasonlóan ajánlott mindenkinek – a zsűri értékelése szerint.

A burger kínálat megújítása is fontos a büfékultúra gazdagítása érdekében és a szintén lellei Rockburger ebben rukkolt elő követendő ötlettel. Gipsy King néven készítettek egy cigánypecsenye alapú burgert. Pesten és a Lupánál is megtaláljuk őket és a profi márkaépítés nyomán sikerükhöz nem férhet kétség. Ők is élő példáját adják annak, hogy a Beach Food trendek nem Pestről kerülnek a Balatonra, hanem fordítva, a Balatonról indulnak el, hogy meghódítsák a fővárost is – fogalmazott Kardos Gábor.

 

Idén különösen nehéz dolga volt a zsűrinek

A versenyről elmondta, idén különösen nehézzé tette a döntést, hogy különböző kategóriájú ételeket kellett összehasonlítani. Volt saláta, leves és egy könnyű desszert is. Mindegyik a magan nemében üdvözlendő és üdítő újítás, mivel sajnos ma még a legtöbb strandbüfé alap kínálata inkább nehezen emészthető és kimondottan egészségtelen, olajos vagy zsíros, illetve cukros ételekből áll, melyek nagy része az egyre forróbb nyárban végképp nem alkalmas arra, hogy felfrissítsen.

A döntőbe került hét helyből hat déliparti (ezen belül három is lellei!) és a hetedik pedig az Év Felfedezettje : a keszthelyi móló előtti büfésoron idén egy fiatal pár, Pacsai Martin és  Horn Tamara által a nagypapa örökségét folytatva újranyitott Pinyó bisztró. Három étellel neveztek : egy  müzlivel megspékelt erdei gyümölcslevessel, nyári lecsóval és újragondolt hortobágyi palacsintával, de a hely egész kínálata, az eredeti étlap is magával ragadó, ahogy a fiatal pár komoly szakmaisága és lelkesedése is.