A Balaton-part átalakulása – gyermektábor Balatonfenyvesen (Építész Fórum)

A Balaton partján évről évre jó néhány gyermektábor várja a sportoló, fürdőző, táborozó fiatalokat. Sokaknak kötődnek meghatározó fiatalkori élményei a mára már szebb napokat látott faházakhoz és üdülőépületekhez, de legtöbbjükre már ráférne a felújítás vagy újjáépítés. Csak reménykedni lehet, hogy a jövő gyermektáborai legalább olyan érzékenyen és értőn fordulnak majd környezetükhöz és használóikhoz, mint a DNS-Műterem balatonfenyvesi épületegyüttese.

(Fotó: DNS Műterem / epiteszforum.hu)

A  balatonfenyvesi gyermektábor tervezője a déli part híve: a környéken töltötte gyermekkorának nyarait, tervezett a környékre már saját nyaralót, fonyódi háza 2018-ban üdülőépület kategóriában elnyerte az Év balatoni háza díját. Ismeri a léptéket, az egyedi atmoszférát – olvasható Dénes Eszter az epiteszforum.hu-n megjelent tanulmányában.

A fővárosi II. Kerületi Önkormányzat gyermektáborának felújítás igénye eleinte csak a központi kiszolgálóépületet érintette, a faházakat csak cserélni kívánták. A megrendelő – dr. Láng Zsolt polgármester és Dankó Virág alpolgármester – érzékenységét dicséri azonban, hogy az építésznek az akkori kerületi főépítésszel, Gacsályi Zsolttal karöltve sikerült meggyőznie a megszokott útról való letérésről: a könnyűszerkezetes épületek helyett végül téglaházak épültek, melyek nem csak használhatóságban és élettartamban, de árban is fel tudták venni a versenyt.

A szűk utcában álló 4500 m2-es vízparti telken mintegy nyolcvan hat és tizennyolc év közötti gyermek és nyolc felügyelőtanár nyári üdültetését kellett biztosítani. Az építészeti alapgondolatot egy központi, szélvédett udvar köré szerveződő láncszerű épületsor képezte. Az azonos séma szerint kialakított 12 személyes blokkok a közlekedő szerepét is betöltő átmeneti térrel kapcsolódnak egymáshoz, a tornácok láncolatán át száraz lábbal és akadálymentesen elérhető a főépületben elhelyezett étkező.

A tanári „megfigyelőállás” az utca felőli csuklópontba került. A szűkös, és a faházakkal folytatott árverseny által is behatárolt pénzkerethez igazodva a falak 30-as téglából, a tető primitív ácsszerkezettel, a felületek egyszerű és hagyományos anyagok használatával készültek. A homlokzat egyhangúságát a felhasznált Tüzép-ablakok változatos méretei és játékos homlokzati kiosztása hivatott oldani. Az ismétlődő alaprajzi elrendezés szigorát feledteti, egyben a tömeg tagoltságát adja a változatos rajzolatú tornác alátámasztásain túl a tetők játéka: a nagy belmagasságú hálótermek fölé a jó klíma érdekében átszellőztetett tetőtér borul, míg a fürdőblokkoknál a tető gerince az alacsonyabb belmagassághoz igazodik. A nyári meleg elől a hűsítő tó vizén túl az ablakokat árnyékoló tornácok vagy a főépület fedett-nyitott társalgója és a Balaton felől érkező – olykor viharos – szelektől védett udvar fái alá lehet behúzódni. A hálótermekben − hogy a nyaralás éjszakái ne a verítékben úszásról szóljanak − a kellemes hőmérsékletet bonyolult gépészeti rendszerek nélkül biztosítja az egyszerű, átszellőztetett padlás, és az egymással szemben elhelyezett, állandó légmozgást biztosító ablakok rendszere. A bódéépítészet helyett az állandósságot sugározza a szépen öregedő, patinásodó, szükség esetén alacsony költségekkel felújítható anyagok használata.

Egy gyerektábor esetén a kertnek főszerepet osztanak, kialakítása (Kedves Zsófia terve alapján) ez esetben az épületnél ismertetett gondolat mentén történt, természetes anyagok és egyszerű megoldások alkalmazásával. Kiemelt szerepe van a központi, zártabb udvarnak, melynél a magas talajvizet is kompenzáló, az épületek mértanias voltát lágyító, íves vonalvezetésű, fákkal árnyékolt növényágyak vannak, melyek szélei padként is funkcionálnak. Az épület bekerülési költségéhez képest is jelentős tétel volt a szabvány által előírt többfunkciós, gumiburkolatú sportpálya. A parti nádashoz kis sétány vezet, kiépített tűzrakóhelyekkel, ahol remélhetően nagy körbeülős, éneklős tábortüzeket tartanak majd. A balatoni nyarakon nélkülözhetetlen pingpongasztalok az épületek utcafronti takarásában sorakoznak. A növényzetet a magas talajvízszinthez kellett igazítani. A gyorsan árnyékot adó fafajok mellett a kiemelt ágyásokba nyáron virágzó, színes évelőket ültettek.

Balatonfenyves egyike a déli part utolsó, léptékét még rendületlenül őrző településeknek. Lássuk be, hogy a gyerektábor koncepciója több helyen elvérezhetett volna, hiszen a megbízási folyamat is számtalan elágazási lehetőséget rejtett a típusfaházaktól kezdve az egyes, nyilvánvalóan elavult vagy éppen túldimenzionált szabványokig. Hiábavaló az építészeti ötlet egyedisége, ha nem áll mellette egy értő és hosszú távon gondolkozni akaró megbízó, és nem erősíti a gondolatot egy elhivatott kerületi főépítész, valamint egy, a szakmáját szerető kivitelező. Manapság, amikor néhány kilométerrel arrébb, a léptéket megtörő apartmanházak vagy éppen szállodák nőnek ki (lásd Balatonszemes szíve, Fonyód stb.) egyre-másra a földből − településképi jóváhagyás mellett −, bizony helyén kell értékelni a megbízó ezen kvalitásait.