A Balaton adja az első magyar olivaolajat (Hello Vidék)

Elkészült az első hazai termésből sajtolt extra szűz olívaolaj, ami bio minősítésű, de az igazi kuriozitás mégis az, hogy minden egyes bogyója a Balaton-felvidék dűlőin termett. Az olajból mindössze 2,5 liter készült,  az úttörő olajkészítő Török Csaba, a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa, aki szerelemből lassan több mint egy évtizede vágott bele az „olajbogyó bizniszbe”. 

A mediterrán térségben eléggé megszokott, hogy a szőlőtőkék szomszédságába olajfákat ültetnek – mondta el a Hello Vidéknek Török Csaba, aki 2002-ben a Szent-György hegyen vásárolt magának birtokot, azóta foglalkozik a Balaton-felvidéken borászkodással. Az első olajfáit közel 10 éve vásárolta, szerelemből ültette a szőlőtőkék közé.

Nagyon megtetszett az alakjuk, olyanok, mintha népmesékben rajzolták volna őket. Romantikus örökzöldek, átlagéletkoruk 2000 év is lehet, ezért tartják az olajfákat az örök élet szimbólumának. A Bibliában az olajfa az első név szerint megnevezett kultúrnövény, de keresztény Európa egyik legfontosabb növénye is

– fogalmazott Török Csaba. Szerinte  a klímaváltozás a Balaton-felvidéken is tetten érhető: szerinte a 2000-es év vízválasztónak számít. Bár összességében az átlagos évi hőmérséklet alig változott, azóta érzékelhetően egyre enyhébbek a telek, és melegebbek a nyarak. Ennek egyik következménye lehet, hogy a füge mellett lassan egyre több helyen megjelenhetnek hazánkban más, eddig egzotikusnak tűnő növények is, mint például az olajfa. Mint meséli, Magyarországon is egyre többen kísérleteznek az olajfával is, de talán a legnagyobb területen ő kezdett el foglalkozni vele. Az első sikerek után a borász közel száz példányt vásárolt.

Akkor is az motivált, hogy egyszer majd saját olíva olajat préselhetek! Másrészt az olajfák életképességét egyfajta klíma-tanúsítványnak tekintem: ha életben maradnak, számomra azt is jelentik, hogy a szőlészetben érdemes olyan új fajtákban gondolkodni, amik a változó klimatikus viszonyok között a legideálisabbak.

– mondta el.

Csúcsidőszakban egyszerre volt, hogy 120 olajfája is virágzott a Balaton-felvidéken, mára azonban 25 fa maradt életképes. Bár elég sok pénzt áldozott rá, az olajfák többsége idővel tönkrement, elfagyott. A másik probléma: hogy nincs igazából használható tudás arra nézve, milyen fajtákat érdemes idehaza elültetni. Az Európában honos olajfákból többszáz fajta létezik, vannak köztük fagytűrőbbek is, de lutri, ki mihez nyúl. Török Csaba olajfái különböző életkorúak, vannak köztük egészen fiatalok, de vásárolt több száz éves fákat is. Az olíva azonban valójában egy bokor, nem is olyan klasszikus fa, mint például a fenyő. Tőből hajt ki, mint a leander, hosszú időn keresztül metszik azért, hogy fa formája lehessen.

A Szent-György hegyen most először sikerült 3 ládányi, körülbelül 40-50 kiló olajbogyót szüretelni – ez minden idők legjobb termése volt. Ami talán annak is köszönhető, hogy tavasszal jobban megmetszették a fákat. Az elmúlt 10 évben is mindig termett pár befőttes üvegre való, de most először lett annyi, hogy érdemes legyen nekiállni az olajnak is.