Drágulnak az autópálya-matricák

Az augusztus infláció mértékével, 3,9 százalékkal százalékkal drágul az e-matrica a fizetős úthálózaton – derül ki a legutóbbi Magyar Közlönyből, a rendeletről és a drágulásokról a napi.hu készített összefoglalót.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete úgy fogalmaz, hogy minden év elején, az előző évi augusztusi, a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott éves bázisú, vagyis az előző év augusztusához mért inflációt kell figyelembe venni. Most nyár végén, pedig az árak 3,9 százalékkal nőttek. Az e-matricák árait tízforintos kerekítéssel kell megadni.

Ezek alapján az árak a következőképpen alakulnak 2021-től:

 

D1M

A motorosok számára

  • a 10 napos jogosultság a jelenlegi 1 470 forintról 1 530 forintra drágul
  • a havi matrica 2 500 forint helyett 2 600 forintba kerül majd
  • az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni
  • a megyei matrica ára 5 000 forintról 5200 forintra nő

D1

A legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű, legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas személygépkocsi és annak pótkocsija számára

  • a 10 napos jogosultság a jelenlegi 3 500 forintról 3 640 forintra drágul
  • a havi matrica 4 780 forint helyett 4 970 forintba kerül majd
  • az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni
  • a megyei matrica ára 5 000 forintról 5200 forintra nő

D2

A 7 főnél több személy szállítására alkalmas személygépkocsik, a 3,5 tonnánál könnyebb teherszállítók és a lakóautók számára (ez gyakorlatilag minden gépkocsi, amely nem tartozik egyéb díjkategóriába, és külön jogszabály alapján nem minősül útdíjköteles (HU-GO) gépjárműnek, de akkor is ha a forgalmi engedélyben a járműkategória mezőben N1 besorolás szerepel)

  • a 10 napos jogosultság a jelenlegi 7 000 forintról 7 280 forintra drágul
  • a havi matrica 9 560 forint helyett 9 930 forintba kerül majd
  • az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni
  • a megyei matrica ára 10 000 forintról 10 390 forintra nő

B2

Az autóbuszok (személyszállítás céljára készült olyan gépkocsi, amelyben a vezető ülését is beleértve 9-nél több állandó ülőhely található) számára a

  • a 10 napos jogosultság a jelenlegi 15 500 forintról 16 110 forintra drágul
  • a havi matrica 21 975 forint helyett 22 830 forintba kerül majd
  • az éves országos matricáért 199 975 forint helyett 207 770 forintot kell majd fizetni
  • a megyei matrica ára 20 000 forintról 20 780 forintra nő

U

A D2 és a B2 díjkategóriába tartozó járművek vontatmánya számára

  • a 10 napos jogosultság a jelenlegi 3 500 forintról 3 640 forintra drágul
  • a havi matrica 4 780 forint helyett 4 970 forintba kerül majd
  • az éves országos matricáért 42 980 forint helyett 44 660 forintot kell majd fizetni
  • a megyei matrica ára 5 000 forintról 5200 forintra nő

Az árakat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a honlapján közzé fogja tenni.

 

Továbbra sem lesz hétvégi matrica

Rossz hír az autósoknak, hogy a rendelet továbbra is az eddig ismert e-matrica-típusokat sorolja fel, vagyis a heti, a havi és az éves e-matricákat (országos vagy megyei). Ez azt jelenti, hogy a hetinél rövidebb, napi vagy hétvégére szóló matrica bevezetése továbbra sincs napirenden.

A díjak mellett a pótdíjak is emelkednek, ugyancsak 3,9 százalékkal. Egy D1 vagy D2-es kategóriájú jármű esetében eddig a 60 napon belül befizetett pótdíj 14 875 forint volt, ez januártól 15 460 forintra nő. Ha valaki 60 napon túl fizetett, akkor eddig 59 500 forintot kellett fizetnie, de januártól már 61 820 forintot kell majd.

A buszok esetében 66 925 forintról 69 540 forintra, illetve 267 700 forintról 278 140 forintra nő az összeg.

A tévesztés esetén fizetendő pótdíjkülönbözet D2, D2+U és B2+U kategóriák esetében 7 500 forintról 7 790 forintra nő 60 napon belül és 30 ezerról 31 170 forintra azon túl.

A buszok esetében 52 050 forint helyett 54 080 forint, illetve 208 200 forint helyett 216 320 forint lesz az új díj.

 

Megúszhatja a pótdíjfizetést, aki utólag éves autópálya-matricát vesz

Az ITM egyik friss, hétvégi közleménye szerint a jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával.

Az úthasználók az új rendelkezés szerint dönthetnek úgy, hogy a pótdíjfizetés helyett alapáron, utólag megvásárolják az éves országos matricát. Az éves matrica a vásárlás naptári évében és a következő év januárjának végéig jogosít az autópályák, autóutak igénybevételére.

Pótdíjamnesztia: a 2018-ban bevezetett pótdíjmaximalizálás a jelenlegi háromhoz képest már két eset után is megengedetté válik. Az új pótdíjamnesztia 180 napos ügyintézéssel, hat pótdíjnak megfelelő összeg ellenében mentesít a felhalmozódott, akár több százezer forintos követelés megfizetése alól.

Évente több mint 10 ezer úthasználó kénytelen pótdíjat fizetni, amiért késve vásárol éves matricát. Közel 15 ezren élnek a pótdíjmaximalizálás lehetőségével – az MTI beszámolója szerint. Jelenleg 75 napon belül lehet azt kezdeményezni, hogy a legalább háromszor mulasztó autós két pótdíj összegének megfelelő – az érvényes előírás alapján 29 750 forintos – egyszeri díj fejében mentesüljön pótdíjfizetési kötelezettsége alól.