Közel 30 kilós pontyot fogtak ki a Balatonból (balatonihal.hu)

A tó eddig hivatalosan mérlegelt második legnagyobb, mintegy 30 kilogrammos pontyát fogták ki  július elején a “magyar tengerből”.

(Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.)

“A nyári időszakban az éjszakai és a hajnali órák alegjobbak a pontyozás szempontjából. Petrányi Marcell horgásztársunk ennek létjogosultságát igazolta is ma reggel, 6 órakor egy komótos kapást követően fél órát fárasztotta ellenfelét. A „mohás hátú” pikkelyes 29075 grammot nyomott, a partról 100 méterre bedobott végszerelék két szem fűszeres-rákos bojlival volt csalizva. A mérlegelésen jelen voltak a társaságunk horgászati ágazatát képviselő munkatársai is. Marcellnak szívből gratulálunk, az első júliusi 20 feletti nem váratott sokat magára…” – számolt be közösségi oldalán a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.