25 millió forint alatt szinte nincs ingatlan a Balatonnál (penzcentrum.hu)

A járvány hatására nagyon megindult a magyar nyaralópiac: sokan a bezártság hatására vágnak bele a vásárlásba, mivel szeretnének egy komfortos “második otthont”. A Pénzcentrum most arra volt kíváncsi, mire mennek a mai árak mellett a piacon, akik csak 25 millió forintot szánnának vásárlásra. 

Nincs egyszerű dolga annak, aki 25 millió forinttal vágna bele a nyaralóvásárlásba, legalábbis Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadója a Pénzcentrum kérdésére elmondta, hogy a Velencei-tónál ebben az árkategóriában üres telkek vagy felújításra szoruló, 30-40 nm-es nyaralók vásárolhatók.

Áremelkedést tapasztalunk, ennek köszönhetően az ebben az értéksávban lévő ingatlanokat gyorsan tudjuk értékesíteni

– jelentette ki a szakértő. Ennek kapcsán Katona Tamás, a cég siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója hozzátette: a Balaton partján 25 millió forint már nem elegendő egy vízparti nyaraló megvásárlásához, azonban a távolabb eső településeken szélesebb a kínálat ebben az árkategóriában is.

Az Otthon Centrum szakértői szerint 25 millió forint elsősorban a Balaton nyugati medencéjében a Budapesttől távolabb fekvő kisebb településeken elegendő egy 2 vagy 3 szobás üdülőingatlan, illetve családi ház megvételére. Az északi parton található Ábrahámhegyen idén tavasszal több az 1980-as években épített családi ház talált új tulajdonosra, de akadt példa 25,5 millióért jó állapotú 3 szobás házra Badacsonytomajon is.

Ezzel szemben a keleti medencében, Balatonfüreden alapterületben már csak mintegy felét kapja a vevő az említett az összegért, de idén még így is volt olyan (szintén az 1980-as években épült két “szobás”, 30-40 négyzetméter alapterületű) nyaraló apartman eladó, ami ezért az árért is vevőre is talált. A déli part ‘fővárosa’ Siófok nem bővelkedik elérhető árú nyaralókban, azonban itt is akadt olyan 1970-ben épült kis apartman, amit ennyiből meg lehetett vásárolni, igaz a vételárhoz ezekben az esetekben még jócskán hozzá kell számítani a felújítási költséget is – tették hozzá. A legkeresettebbek továbbra is a közvetlen vízparti ingatlanok. Azonban a Balatonon most igazán nehéz ilyet találni, pedig ez a legvonzóbb elhelyezkedés a nyaralók esetében.

Miután nagy a kereslet, viszont kicsi a kínálat így jelenleg a 25 millió forintért nem találunk vízparti házat. Akinek belefér negyed óra séta vagy 10-20 perc autózás, hogy a nyaralójától a partra érjen, jóval nagyobb választékot talál.

25 millió forintért a Tisza-tónál akár válogathatnánk is az ingatlanok között, azonban a Balatonhoz hasonlóan itt is a szűkös kínálat miatt nem lehet vízparti ingatlanhoz jutni – jelentették ki az OC szakértői.

Benedikt Károly, Duna House PR és elemzési vezetője arról beszélt, aki 25 millió forinttal a zsebében vásárolna a Balatonnál, annak komoly kompromisszumokat kell kötnie.

Ekkora összegért ugyanis már csak a másodvonalon, Zamárdi helyett így például Balatonendréden lehet ingatlant vásárolni. Ezek, a vízparttól 3-5 kilométerrel távolabbi települések is megindultak a piacon, az elmúlt évekhez viszonyítva akár már 2,5-szeres áron adhatóak el a régebbi típusú házak – az érdeklődés pedig ebben az esetben is igen magas.

Az Otthon Centrum hozzátette: Siófokon és Füreden az új projekteket olyan magas áron kínálják, hogy a vízpart közelében még egy garzont sem lehet vásárolni 25 millió forintból. A két település közkedvelt városrészeiben nem ritka, hogy a négyzetméterárak az egymillió forintot is meghaladják.

Ha akadnak is projektek az említett ár alatt, azok jellemzően a központtól távol helyezkednek el. Jó hír azonban, hogy Siófok újlakásokban bővelkedik, a többi tópart többi településéhez képest az épülő ingatlanok száma kiemelkedő.

A cég májusban készített felméréséből kiderült, hogy a városban 23 projektben több mint 1000 lakást építenek. A déli part nagyobb településein szintén közelíti a milliós négyzetméterárat a projektek többsége. Az északi parton Balatonfüred és Keszthely között jóval kevesebb, összesen 8 ingatlanberuházás van folyamatban.

A legdrágább üdülőtelepülések továbbra is a Balaton környékén vannak. A tó környékén Siófok, Balatonfüred, Balatonlelle és Zamárdi a legdrágább. Ezekben a városokban az Otthon Centrum adatai szerint átlagosan 450-550 ezer forint között kell fizetni a használt nyaralóingatlanok egy négyzetméterért.

Nyugat felé haladva, Budapesttől távolodva az ár feleződik, de szinte minden tóparti településen elérte már a 200 ezer forintot a nyaraló ingatlanok fajlagos négyzetméterára. De nemcsak Budapesttől, hanem a tóparttól való távolság is erősen befolyásolja az árszintet, ahogy nő a távolság vízparttól, egyre megfizethetőbbek az ingatlanok.

A legdrágább települések a Duna House listáján a következők: Veszprém megyében a Tihany-Csopak-Balatonfüred háromszög, Somogyban pedig Balatonföldvár, Balatonlelle és Fonyód a legnépszerűbb ingatlanpiaci célpontok Siófok mellett.

Katona Tamás tapasztalatai alapján, a déli parton a nyaralóingatlanok árai Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén és Fonyódon a legmagasabbak. A Balaton északi partján Tihany, Csopak és Balatonfüred a legdrágább.