2,2 milliárd forintot takarított meg két év alatt a DRV

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) H2O elnevezésű hatékonyságnövelő programja 2016-ban egymilliárd forint, idén további 1,2 milliárd forint megtakarítást eredményezett – áll a társaság közleményében.

 

Az ország legnagyobb víziközmű szolgáltatójának átszervezése sikeres volt, amit idei eredménye, újabb 1,2 milliárd forintos megtakarítása is bizonyít.

A társaság a tudatos és költséghatékony gazdálkodás mellett több intézkedési programot is indított, valamint új vállalati stratégiai terv megalkotásán dolgozik.

A tavaly év elején indított H2O program kiemelt célja volt a korábban kiszervezett tevékenységek teljes vagy részleges visszaszervezése, melynek köszönhetően hosszú távon jelentős összeget takarít meg a DRV Zrt. 2017. év eleje óta hibaelhárítási tevékenységeket, karbantartási munkákat és villanyszerelési feladatokat is saját eszközökkel és belső erőforrással lát el a társaság, így az alkalmazott külső vállalkozók kiváltásával éves szinten 440 millió forintot spórol. Több szolgáltatásának visszaszervezésével munkavállalóit hosszútávon képes megtartani a DRV Zrt., saját szakember állományának bővítésével pedig munkahelyeket teremt.

Az átalakított szervezti struktúra is eredményesnek bizonyult, mivel a párhuzamosságok felszámolása és a racionalizáltabb belső folyamatok révén a DRV Zrt. hatékonyabban működik. Az átalakított struktúrának köszönhető megtakarítás eléri a 600 millió forintot.

Az elmúlt időszakban felülvizsgálatra került a társaság energetikai rendszere. A szennyvíztelepek korszerűsítései, valamint az ivóvíz-szivattyúk optimálisabb alkalmazása 150 millió forint költségmegtakarítást eredményezett.

A DRV Zrt. áttekintette iszapkezelési gyakorlatát is, amelynek eredményeként a szennyvíziszapot – elszállítása helyett – a mezőgazdaságban hasznosítják újra. Ez évi 50 millió forint költségcsökkenést jelent.

A gépjármű park csökkentésével várhatóan 150.000 liter üzemanyaggal kevesebbre lesz szükség 2017-ben, így a gépjárművek üzemeltetésén további 4,5 millió forintot tud spórolni a társaság.

A DRV Zrt. további költséghatékonyságot célzó intézkedési programokat is indított az év elején. Az első negyedévben tervezett ütemben kezdődött meg a nem lakossági felhasználók vízmérő leolvasásainak ritkítása, haviról féléves gyakoriságra, illetve megvalósult a részszámlás felhasználók körében a kéthavi számlázás bevezetése, melyek a számlázással kapcsolatos működési költségek csökkentését eredményezik.

Kintlévőségei kezelésére és az illegális csapadékvíz-bevezetések felderítésére az idei évtől pedig még nagyobb hangsúlyt fektet a társaság egész szolgáltatási területén.

„A DRV Zrt., mint a Dunántúl meghatározó víziközmű szolgáltatója a 2017-es évben a belső és külső kihívások, környezeti változások figyelembe vétele mellett új vállalati stratégia megalkotását határozta el. Az új stratégiai terv kidolgozására, gondozására és működtetésére megalakítottuk a stratégiai csoportot, melynek elsődleges küldetése elősegíteni a fenti kiemelt cél megvalósítását” – emelte ki Volencsik Zsolt vezérigazgató.

A DRV Zrt.-ről:

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) az ország területileg legnagyobb víziközmű szolgáltatója, amely 382 településen több mint 800 ezer ember egészséges ivóvízellátását, és 200 településen közel 570 ezer ember szennyvízelvezetését és -tisztítását biztosítja. A hat megyében szolgáltató többségi állami tulajdonú vállalat a Balaton térségének nagy részében is működik.