2024 új rekordéve a hazai turizmusnak – a Balaton szálláshelyei adták a vendégforgalom egyötödét (turizmus.com)

A kiemelkedő 2023. évi eredményt is csaknem 11%-kal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. Az általuk eltöltött vendégéjszakák is közel 6%-kal bővültek, több mint 44 milliós számuk szintén új rekordot jelent az előzetes adatok alapján. 

Az Eurostat 2024. első 10 havi adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák átlagos európai növekedését hazánk utcahosszal, 150%-kal előzte. Magyarország teljesítménye nem csak az uniós átlagot haladta meg, hanem versenytársainkat is felülmúltuk minden mutatószámban. A rendkívüli eredményekhez pedig immár csaknem egyenlő arányban járultak hozzá a hazai és nemzetközi turisták – írja a turizmus.com.

„Soha ennyien nem utaztak hozzánk külföldről, soha nem pihent ennyi hazai vendég az országhatáron belül és soha nem keletkezett ennyi bevétel a szálláshelyeken” – ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke a hazai turizmus 2024-es teljesítményét értékelő sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ előzetes adatai alapján új, 17%-os növekedési rekordot beállítva, minden korábbinál több, 8,7 millió vendég érkezett külföldről hazánk tájait felfedezni. A nekik köszönhető vendégéjszakák is közel 10%-kal múlták felül a 2023-as értéket, és meghaladták a 22 milliót. A kiváló eredményekhez jelentős mértékben járultak hozzá a magasan szárnyaló légiforgalmi adatok.

November végéig a járatok számának közel 17%-os bővülése mellett 16 millió utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, ami közel ötödével múlja felül a megelőző évi adatokat.

A 2024-es új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.

Budapest tavaly minden korábbit meghaladó módon 24%-kal több, csaknem 6 millió külföldi turistát vonzott, csaknem 14 milliós külföldi szálláshelyi forgalma pedig közel 15%-kal emelkedett. Mindez azért is fontos, mivel itt keletkezik az összes magyarországi nemzetközi vendégéjszaka mintegy 60%-a.

Az NTAK adatai alapján 24%-os éves növekedéssel Budapest nagy valószínűséggel világbajnok lett a vendégszám növekedésének tekintetében. A jelenleg rendelkezésre álló, 1-10. havi nemzetközi adatok szerint a magyar főváros októberben holtversenyben az első helyen állt Alicantéval, megelőzve egyebek mellett Miamit, Los Angelest, Athént, Madridot, Barcelonat –  hangzott el.

A vezérigazgató a sajtótájékoztatón a világbajnok növekedés mögött álló okok között sorolta az MTÜ adatalapú működését, a tavaly májusi influenszer tripet, a budapesti repülőtér magyar kézbe való visszakerülését.

A mobilcella adatok alapján az Országház, a Margitsziget, a Szent István Bazilika, a Vásárcsarnok és a Széchenyi Fürdő a legnépszerűbb attrakció. A social mediaban a legtöbb pozitív kommentet az Opera kapta – mondta.

A külföldi utazók ugyanakkor immár több fővároson kívüli desztinációban is jelentősen felpörgették a turizmust. A nagyobb vidéki városokban zajló beruházásoknak köszönhetően folyamatosan erősödött a nemzetközi hivatásturizmus. Így például a külföldi vendégéjszaka-növekedésben Debrecen közel 18%-kos bővülési üteme még a fővárosét is lekörözte.

„A beutazó forgalom kiugró növekedése a folyó fizetési mérlegre is jelentős pozitív hatást gyakorolt. A 2024-re várható 5 milliárd euró körüli aktívum közel 80%-a turizmusból származik majd. Az ágazat kimagasló teljesítménye nélkül ez a többlet elenyésző lenne” − hangsúlyozta Guller Zoltán.

Mindemellett a belföldi vendégforgalom is jelentős, közel 5%-kos növekedést ért el, a 9,3 millió hazai turista minden korábbinál több, összesen 22 millió vendégéjszakát töltött el pihenéssel a magyarországi szálláshelyeken. Mindezt amellett, hogy sokan üdültek a határainkon túl is, amit a charterjáratok száma és azok magas utasforgalma mutat.

„Miközben Európa-szerte látszik, hogy a belföldi turizmus általában stagnál, és néhol már a főszezonban is csökken, büszkék vagyunk arra, hogy a tavalyi, hazai eredményeket ezen a téren is növeltük. Sőt, az EU statisztikai hivatalának első tíz havi adatai alapján Magyarország a 6. legjobb vendég és a 9. legmagasabb vendégéjszaka növekedési eredményt érte el. Ráadásul a régiós versenytársakhoz hasonlítva is kimagaslóan teljesített a magyar turizmus” − mutatott rá Guller Zoltán.

A hazai térségek forgalmát tavaly is a fürdővárosok húzták látványosan.

Az 5 legtöbb vendégéjszakát produkáló vidéki település Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros volt, ezek mindegyike 2023-hoz képest is jelentősen tudta növelni forgalmát.

A Balaton töretlen népszerűségét jól mutatja, hogy a térség szálláshelyei adták a hazai vendégforgalom közel egyötödét.

A magyar tenger 2024-ben több mint 3 millió vendéget fogadott, közel 7%-kal többet, mint az előző évben, a vendégéjszakák száma pedig tavaly átlépte a 9 milliót.

Elhangzott: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja. A feltöltések értéke elérte a 454 milliárd forintot, a turisztikai célú költések több mint 9%-kal növekedtek az egy évvel korábbihoz képest.

A magyar szálláshelyek 1050 milliárd forint bevételt értek el 2024-ben, míg a vendéglátóhelyeken elköltött összeg elérte a 2005 milliárd forintot. Mindkettő infláció feletti mértékben nőtt, előbbi 16, utóbbi 11%-kal 2023-hoz képest.

„A tovagyűrűző hatásokat is figyelembe véve a szektor nemzetgazdasági hozzájárulása tavaly tovább emelkedett, és immár a GDP közel 13%-át biztosítja. A turizmus várhatóan a jövőben is a hazai gazdaság egyik húzóereje lesz” − foglalta össze az MTÜ elnöke.

Ha ilyen ütemben erősödik a szektor, akkor reális az esélye, hogy akár már 2030 előtt elérhető a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában célként kitűzött 20 milliós vendég és 50 milliós vendégéjszaka szám, valamint a 16%-os GDP-hozzájárulás – zárta szavait.

KAPCSOLÓDÓ