200 fő befogadására alkalmas szaunavilág épül Zalakaroson (tvkeszthely.hu)

Zalakaroson 200 fő befogadására alkalmas szaunavilág épül a fürdőben. A térségben egyedülálló komplexum alapkövét pénteken helyezték el. A vendégeket többféle szauna, gőzkabin és élményzuhanyok várja majd év végétől. A 300 millió forintos beruházáshoz 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program.


Már javában zajlanak a szaunavilág alapozási munkálatai. A kétszintes, 405 négyzetméteres épület és a hozzá tartozó kert még az idén elkészül. Az épület alapkövét május 24-én helyezték el. A rendezvényen elhangzott, hogy a fürdő 2018-ban megfogalmazott hétéves stratégiai tervének része a szaunavilág. A térségben eddig gyengébbek voltak a Zalakarosi Fürdő ilyen jellegű szolgáltatásai – fogalmazott Cziráki László vezérigazgató.

„A 21. századi igényeknek megfelelő minőségben fog a reményeink szerint elkészülni a szaunavilág, a régióban ilyen típusú nincs. A befogadóképessége is nagyon magas, hiszen 200 főt tudunk fogadni ebben a szaunavilágban, úgy gondolom, hogy régióban egyedülálló lesz ez az új szolgáltatás” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Az épület alsó szintjén egy 40 férőhelyes szauna épül, ahol szauna ceremóniákat tartanak majd, valamint hideg és melegvizes merülőmedencék, jacuzzi, fűtött padok és hangulatos pihenőterek is létesülnek. Az emeleten gőzkabin, aroma bioszauna, élményzuhanyok és egy infra pihenőtér várja majd a vendégeket. Az udvarban pedig egy tágas rönkszaunát építenek.

Az alapkőletételen a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a 300 millió forintos beruházáshoz állami támogatást is nyert a fürdő. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott a beruházáshoz. Manninger Jenő úgy fogalmazott, hogy a fejlesztéssel javul Zalakaros és a hazai turizmus versenyképessége is: „Ehhez kell a kormányzati támogatás is, hiszen meg vannak a célok, hogy a turisztikának minél nagyobb szerepe legyen a gazdasági növekedésben és ezért támogatja a Kisfaludy Programmal ezeket a beruházásokat a kormány. Abban a hiszemben és tudatban is természetesen ezek meg fognak térülni, hiszen a megnövekedett forgalom újabb bevételeket hoz.”

Az ünnepségen a város polgármestere úgy fogalmazott, a 2018-as év rendkívül sikeres volt a városban és a fürdőben is. Novák Ferenc hangsúlyozta, a versenyképesség fenntartását segíti Zalakaros fejlődő kerékpáros turizmusa és a Fürdő Hotel felújítása. A városvezető kiemelte az egymilliárd forintos gyógyhelyfejlesztési programjukat, melynek közbeszerzése hamarosan a végéhez ér – adta hírül a Keszthelyi TV.