19. alkalommal rajtolt el a Balatonkör (HírTV)

A szombaton reggel elrajtolt 206 km-es tókerülő túra töretlenül népszerű a biciklisek körében. Az esemény mostanra többnapossá nőtte ki magát, a következő napokon kisebb távok közül választhatnak az indulók.

Minden biciklit ingyenes átvizsgáltak és beállítottak a Balatonkör rajtja előtt. A túrán nem csak a kerékpároknak, hanem az embereknek is ki kell bírniuk reggel 6 órától egészen estig.

„Székesfehérvárról jöttünk, kollégákkal így hárman, hogy miért jó korán felkelni, erre nincs jó magyarázat, ezt otthon is szokták kérdezni. A felkelés nem biztos, hogy jó, de maga a nap az már igen” – így az egyik résztvevő.

A Balatonkör nem verseny, hanem vezetett túra, a rajttól a célig, 206 km-en át együtt haladnak a biciklisek.

„Nagyon kemény egy fenéken végigülni. Hát ez egy kis kitartás, de persze valamennyit azért készülünk rá. Igazából Alföldről jöttünk, úgyhogy ott nagyon sok domb nincsen, de megpróbáljuk végigcsinálni. Hetedik éve lesz, körülbelül a hetedik éve lesz, hogy ezt csináljuk, imádjuk” – így egy másik résztvevő.

„Összekovácsolja a társaságot. Úgyhogy mi is általában barátkozósak is vagyunk, úgyhogy mindig szerzünk valami ismerőst, akivel következő évben találkozunk is” – magyarázta az egyik kerékpáros, aki visszajár évről évre az eseményre.

Az első Balatonkört az ezredfordulón szervezték meg először. Akkor 70-en tekerték körbe a tavat, idén pedig pedig már 1000-en vállalkoztak rá.

„Egy siófoki szervezet, a Nők a Balatonért Egyesület kitalálta, hogy körbe kellene kerülni a Balatont a Föld napja alkalmából. Megkeresték a biciklivel foglalkozó emberkéket, hogy 3-4 nap alatt körbe lehet-e kerülni, ők mondták, hogy nem, egy nap alatt meg lehet az egészet csinálni, és akkor 2000-ben április, lehet hogy pont 24-e volt, akkor volt a leges legelső Balatonkör” – árulta el a szervező, Koósz Zoltán.

A Balatonkör idénre négynapos rendezvénnyé nőtte ki magát. Vasárnap indulni lehet a 76 km-es túrán, melyből kompátkeléssel lesz egy kiskör, de lesz lehetőség 32, 25 és 5 km-es túrákra is.

A HírTV képes beszámolója itt található.