175 éves a balatoni hajózás #12 – az egykori kitűzőhajó, az Aqua Pannonia (likebalaton.hu)

A kitűzőhajónak épült Aqua Pannonia közel 20 évig látta el feladatát a Dunántúli Regionális Vízműnél. 2005-ben építették át személyhajónak, hogy karrierjét séta- és rendezvényhajóként folytassa. 


A kitűző hajók alapfeladata, hogy bóják kihelyezésével – kitűzésével – jelöljék ki a vízmélység szempontjából biztonságos vízi útvonalat a hajóközlekedés számára. Emellett jeges ár, vagy nagyobb mennyiségű uszadék érkezésekor is fontos szerephez jutnak. Az Aqua Pannonia is ilyen kitűzőhajónak épült a Balatonfüredi Hajógyárban az 1980-as évek végén.

Eredetileg a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. használta az ívóvízkivételi művek bójáinak kezelésére. 2004 végén a Balatoni Hajózási Rt. megvásárolta a hajót, majd 2005 elején átalakították. A darut és a felépítmények egy részét eltávolították,

nyitott utasteret alakítottak ki rajta, és személyhajót épetettek belőle. Azóta, vagyis 2005-től séta-, illetve rendezvényhajóként üzemel.

A 23,20 méter hosszú és 5,46 méter széles, kétmotoros hajóban 200 lóerős, amerikai motorok vannak, amelyek körülbelül 28 km/h sebességgel képesek hajtani a hajót.

„ – És mihez kezdenek az Aqua Pannónia nevű hajóval?
– A Balatonba telepített vízkiviteli mű­vek felügyelete és karbantartása a jövőben a mi feladatunk lesz. Ez újabb üzletággá nö­vi ki magát. Az Aqua nagyon szép hajó, ezért úgy döntöttünk, hogy „uniós szolgá­latba állítjuk”. Kialakítunk a fedélzetén egy 12-15 fős exkluzív tárgyalót, s hogy EU-s forrásokhoz jussunk, meghívjuk a hajóra az Európai Unió prominenseit: győződje­nek meg arról, hogy itt igen is helye van az uniós forrásoknak.” (Forrás: Arcanum/Magyar Nemzet, 2004.)

A cikk folytatása itt elolvasható.