175 éve indult a balatoni hajózás 14. rész – Részegen vezette a Hévíz motorost, feljelentették az utasok (likebalaton.hu)

A magyar ipar remekművén számtalan bulit is tartottak, a Siófok és Keszthely között közlekedő járatnak volt részeg kapitánya is, de a hajósok többsége nagy becsben tartotta és tartja a 200 fős Hévíz motorost. 

Fotó: Fortepan/Nagy Gyula 1964


Az 1960-ban épült Hévíz hajó 200 fő befogadására alkalmas, a 31,81 m hosszú és 6,47 m széles. Elől egy kisebb méretű, hátul egy közepes méretű fedett, panorámaablakos, a sétafedélzeten pedig egy nyitott utastér található. A hajó kiválóan alkalmas csoportok részére, kisebb-nagyobb kirándulások lebonyolítására.

A magyar ipar remekműve
Még 2008. július elsején is büszkén vall a Zalai Hírlapnak a hajóról az akkori kapitány:

„A Hévíz nevet viselő, közepes méretű motorost még 1960-ben építették Vácott a Dunai Hajógyárban. Singlár Tibor hajóparancsnok azt mondja, ez a gép a korabeli magyar ipar remekműve.

Szinte teljes egészében magyar gyártmány: Rába motor hajtja, és az alumíniumból készült hajótestet is idehaza készítették.

Nagyon sokáig szolgáltam vitorláson, aztán négy éven keresztül sétahajóztam a Csongor nevű motoroson. A Hévízre csak az idei szezontól kerültem. Újszerű feladat ez, tartani kell a menetrendet, és a sétahajózással eltérően itt tényleg elsősorban a hajóvezetésre kell koncentrálni – tessékel be a vezetőkabinba a hajóparancsnok. – Ekkora hajón általában háromfős legénység szolgál, a nagyobbakon négy-öt emberre is szükség van.” (Forrás: Arcanum)

URH-n hívják a mentesítő hajót

Hol volt még mobiltelefon 1967-ben? A Veszprémi Napló júliusi száma az akkor újdonságnak számító hajók közötti URH kapcsolatról számolt be.

–Halló, itt Földvár, halló . . . igen . . . jelentkezem: a Hévíz motorosról lemaradt ötven utas, elszállításukra intézkedést kérek . . . – így kezdődik egy telefonbeszélgetés, de nem akármilyen vonalon, hanem – URH-összeköttetéssel.

A MAHART 14 balatoni állomása és öt hajója van felszerelve rádiótelefonnal, ami azt jelenti, hogy a nappal bármelyik szakában azonnal érintkezésbe léphetnek egymással, és közölhetik a percenként változó helyzetet.

– Miért van szükség az URH-hálózatra? – kérdeztük. A forgalom irányító tiszt elmagyarázta, hogy olyan nagymértékben változik az utashullámzás, hogy szinte lehetetlenség nyomon követni. Ebben nincs is semmi rendkívüli, hiszen az üdülővendégek kedve az időjárással együtt változik és, ha kicsit felhősebb az ég, a strand helyett máris a sétahajót választják.

Ilyenkor azután a vendégek elárasztják a kikötőt és forgalmista legyen a talpán, aki megbirkózik a feladattal. Az ilyen esetekben segít az URH-kapcsolat, mert lehetőséget ad gyors hajórendelésre.” (Forrás: Arcanum)

Baj van a részeg tengerésszel…

Ittasan vezette a hajót – olvashatjuk a Veszprémi Napló 1964. július 17-i számában:

Gőzse Zoltán vezető hajógépész a Hévíz motoros hajón teljesített szolgálatot. Egy alkalommal Keszthelyről Badacsonyba szállított utasokat. Míg a vendégek szórakoztak, felkereste egyik bortermelő ismerősét, s bort ivott nála. Az utasok arra lettek figyelmesek, hogy a hajó manőverezésnél, kikötésnél erősen megingott, ezért feljelentést tettek Gőzse Zoltán ellen a révőrsön. Nevezettet a bíróság ittas állapotban történt járművezetésben mondta ki bűnösnek, és ezért 600 forint pénzbüntetésre ítélte.” (Forrás: Arcanum)

A cikk folytatása itt elolvasható.