175 éve indult a balatoni hajózás 10. rész – Helka és a Kelén a legidősebb ikerpár (likebalaton.hu)

Bár nevüket egy mondabéli szerelmespárról kapták, a Helka és a Kelén valójában ikertestvérek. 


A Balatoni Hajózási Zrt. nosztalgiaflottájának legidősebb két tagja a Helka és a Kelén nevet viselő testvérhajó. Utóbbi 1891. áprilisában, hasonmása pedig alig néhány hónap múlva, ugyanezen év júniusában került vízre: tehát éppen ebben az évben, 2011-ben lettek 130 évesek.

Nem csak történetük kalandos, elnevezésük is legendás: Fáy András „Sió” című tündérmeséjének szerelmespárjáról kapták nevüket.

A hajók elkészültéről, vízre bocsájtásáról és a balatoni hajózás fejlődéséről a korabeli lapok is beszámoltak. Néhány érdekes híradás (korhű helyesírással közöljük) a régmúltból, mely mutatja, hogy a balatoni hajózás már a kezdetek kezdetén kedvelt volt.

Pamlagok, székek a hajókázó hölgyeknek
A Fővárosi Lapok szerkesztősége is fontosnak tartotta, hogy tudósítson a balatoni fejlesztésekről 1891. június végi számában, a Vidék rovatban.

A Balaton uj gőzösei a mai megnyitási ünnepélyen fogják először átszelni mind a négyen a magyar tengert. Az uj hajók részei is Újpesten készültek és Siófokon rakták azokat össze. A Siófok és Balaton-Füred közt járó nagy hajó most »Baross« nevét kapta, hálából azért, mert a kereskedelmi miniszter közbenjárása ette lehetővé, hogy a megyék segítségükkel biztosítsák a balatoni gőzhajózás megteremtését.

A többi három hajó Fáy András regéjének, a »Sió«­nak főalakjai után van elnevezve: »Kelén« a pásztorrá lett herceg, »Helka« pedig kedvese, leánya az ősz »Rohan«-nak„ ki Tihany várában lakik s kinek életére tör gonosz leánya Horka és ennek vőlegénye, Thúz. Az új »Kelén« elkészülte óta jár már Boglár, Badacsony és Révfülöp közt; a »Helka« Siófoktól Keszthelyig fog járni, a kis, »Rohan« pedig a balatonfüredi kirándulók rendelkezésére fog állni. Igy lehetővé válik, hogy a budapesti tourista, ki megakarja látogatni Badacsonyt és környékét, nem kénytelen Füredtől öt-hat órán át nyelni az országút porát. Megnyílik a Balatonvidék legszebb része.

Az uj hajók csavargőzösök, még pedig a tengeri hajók szerkezete szerint. Van rajtuk első- és második osztály, amaz satin pamlagokkal és hajós asztalkákkal, székekkel, tükrökkel, emez hajlított fáju bútorokkal, továbbá öltöző szoba a hölgyek számára, konyha, a födélzeten erkély sat. Egy-egy hajón elfér kényelmesen 200 személy. Bizony ilyen hajóközlekedéshez nem volt szokva a Balaton, melyen az első nagyobb közlekedő hajó egy vitorlás fregatt volt, melyet gróf Festetich György épített József nádornak, ki 1822-ben meglátogatta a Bala­tont.

1846-ban épült az a nagy bárka, mely 1868-diki újjáépítésénél a »Kisfaludy« nevet kapta s rozoga járásával régtől fogva élcek céltáblája volt. A Stefánia yacht-egyleté az érdem, hogy fel tudta kelteni a balatonparti megyék és a kormány érdeklődését a tó iránt: a mai ünnepély fogja ezt legszebben bizonyitani.

A cikk folytatása itt elolvasható.