A Művészetek Völgye az első pillanattól a faluval együtt szeretett volna teremteni valamit. Engem személy szerint az érdekelt, hogy el lehet-e érni a faluban valamiféle gondolkodásváltást, óvatosan nyitni, figyelembe véve a helyi tradíciókat – fogalmazott a Demokratának adott interjúban Márta István a Művészetek Völgye alapítója.
Márta István elmondta: ezt persze Pestről nem lehet diktálni, ez fontos felismerés volt.
Persze tudom jól, én örök életemben csak gyüttment leszek Kapolcson, hiszen nem ott születtem, ám hosszú éveken át igyekeztem bizonyítani, hogy hasznos tagja tudok lenni a helyi társadalomnak. Igaz, hogy Pestről jöttem, ráadásul művész vagyok, vagyis kétszeresen hátrányos helyzetű, mégis elfogadtak. Az első, 1989-es Kapolcsi Művészeti Napok igazán rendhagyóra sikerült. Senki sem tudta, hogy mi sül ki belőle, nem terveztük a folytatását. Tartottunk a Mandel Quartettel templomi koncertet, zenélt Cseh Tamás, a Nemzeti Színház társulata pedig előadta a Karnyónét – a helyi gyerekek alakították a tündéreket, a helyi állatok statisztáltak, Csiszár Imre még a pulykákat és a libákat is berendezte a darabba. A falu pedig befogadta a rendezvényt, ami hosszú éveken át muníciót adott a kocsmai beszélgetésekhez.
Elmondta: a történetek átalakultak, legendává váltak. A mai napig hall olyan sztorikat, amik vele estek meg, de a szereplők és a figurák kicserélődtek. A falu nyitott, és kiderült, van mit felmutatnia, vannak értékei: ez az értékfelfedezés és értékmentés volt az igazi hozadéka a fesztiválnak.
Hogy meg tudtuk őrizni a XVIII. századi kovácsműhelyt, és nem bontottuk le; hogy helyrehoztuk a falumalmot, és millió más olyan dolgot tettünk, amit a fesztivál forgataga mögött aligha lehet észrevenni. Ma már önkormányzati képviselőként is dolgozom a faluért – felkértek, én pedig elvállaltam –, és most már tudatosan mentjük Kapolcs értékeit. Közben belefogtam egy újabb izgalmas projektbe: „Eger-víz patakművészeti őrség” a címe, tizenhárom települést fog össze a Balaton-felvidéken Nagyvázsonytól Szigligetig.
Fókuszában az élővíz, a források állnak, a természeti értékek és az ember építette hidak, malmok. Cél, hogy mindezt megőrizzenek a művészet erejével, és felhívják a figyelmet az élővizek fontosságára. A kapolcsi történet egyébként számára arról is szól, hogy van egy szikra, egy ötlet, amiből kinő egy vállalkozás, az pedig búvópatakként csordogál, aztán egyre csak nő, mellékágai lesznek, és idővel folyammá dagad. És ezt a tájat, ezt a kultúrát élteti: valahogy úgy, mint a víz – fogalmazott Márta István.