100 hektárt borít belvíz Zalavár térségében (Keszthelyi TV)

Másodfokú fokú belvízvédelmi készültség van a Kis-Balaton Üzemmérnökség egyes területein. A négy belvízvédelmi szakasz minden szivattyútelepe üzemel. A Zala bal parti területnél már január 8. óta zajlik a víz átemelése. Azóta 3,5 millió köbméter belvizet szivattyúztak át.

Szántóföldeket és  legelőket borít belvíz Zalavárnál. Összesen 100 hektár az érintett terület a Zala bal partjánál.  A gazdákat nem lepte meg az állapot, kérdés, hogy tavaszra, mire kihajtanák az állatokat, visszahúzódik-e a belvíz.

Kustir László, a Kis-Balaton Üzemmérnökség szakaszmérnöke a Keszthelyi Tv híradójának azt mondta: „Jelenleg végül is a belvízvédelmi szakaszoknak az összterülete az 10 ezer hektár ebből most itt a Zala bal partinál 100 hektár, ami elöntött területünk van. Nagyjából ezek a területek rét legelő és erdő művelési ágba vannak.”

A Kis-Balaton Üzemmérnökség mind a kilenc szivattyútelepénél zajlik a vízátemelés, hogy mentesítsék az elöntött területeket. I. és II. fokú belvízvédelmi készültség van. Ezekkel a szivattyúkkal naponta 30 ezer köbméter vizet emelnek át. A vízügy szakaszmérnöke elmondta, hogy ez egyfajta megelőző védekezés.

„Naponta a kilenc darab szivattyútelepünkön naponta 200 ezer köbméter vizet tudunk átemelni ebben a helyzetben, most az első és másodfokban. Annyit még jeleznék, hogy január 8-tól már védekezünk és január 31-ig már 3,5 millió köbméter belvizet emeltünk át a befogadókba” – tette hozzá a szakaszmérnök.

Sármellék és Fenékpuszta között a 76-os út mentén ún. szelvénybővítő kotrást végeznek. Ennek lényege, hogy a belvizes területeken két méter mély csatornák ásásával segítik a víz elfolyását a szivattyúk felé.  Az átszivattyúzott víz a Zalába, majd a Balatonba kerül.