100 ezer példány feletti könyv olvasható a keszthelyi könyvtárban (TVKeszthely)

Az egész országban kinyitottak a könyvtárak a hét utolsó napján. A Fejér György Városi Könyvtárban összesen 184 látogató volt. Őket számos ingyenes szolgáltatással és könyvbörzével is várták. A program az Országos Könyvtári Napok zárása volt.

15 éve működik Keszthelyen számítógépes kölcsönzési rendszer. A könyvtárosok azt tapasztalják, azóta jelentősen csökkent a késéssel visszahozott kötetek száma. Köszönhető ez annak is, hogy a rendszer automatikus figyelmeztetést küld az olvasónak, ha lejárt a kölcsönzési idő. A Könyves vasárnapnak összesen 184 látogatója volt, 158 fő iratkozott be a gyermek, illetve az anyakönyvtárba.

„Érdemes beiratkozni, mert rengeteg könyvünk van, 100 ezer példány feletti könyvvel rendelkezünk. Kicsit frissítettük most az állományunkat, nagyon sok új könyvet vásároltunk, a régieket, ami már olyan állapotban volt, azokat a tavasszal kiselejteztük”

– mondta el a  TV Keszthelynek Kalmárné Amberg Xénia olvasószolgálati csoportvezető.

A kiselejtezett példányok sem vesznek mind kárba. Könyvbörzén válogathattak az érdeklődők; szépirodalom, tudományos írások, albumok és gyermekeknek való kötetek sorakoztak a bibliotéka olvasótermében. Az állományból kivont könyvek mellett ajándékba kapott, de a leltárba nem vett kötetekkel gazdagították a börzét. A kiválasztott írásokért tetszőleges összeget lehetett fizetni.

A Könyves vasárnap országos program, hazánk számos bibliotékája nyitotta meg ez alkalomból kapuit. A hétvégi esemény az Országos Könyvtári Napok zárása. A Fejér György Városi Könyvtár a kezdetektől csatlakozott a rendezvényhez. Idén két évfordulót is ünnepel a könyvtáros szakma: harmincadik születésnapját ünnepli az Informatikai és Könyvtári Szövetség, illetve tizenötödik alkalommal kerül sor a könyvtári szakma legátfogóbb, legtöbb intézményét megszólító programsorozatára, az Országos Könyvtári Napokra.

A keszthelyi programok változatosak voltak: Ugron Zsolna József Attila-díjas író mellett könyvtári retroságokkal, balatoni értékmentéssel és gyerekeknek szóló természetvédelmi előadással is készültek a városi könyvtárban.