1 Bor 1 Vers – Pályázat balatoni pincészeteknek

Az 1bor1vers keresi azokat az észak-balatoni pincészeteket, akiknek egy-egy kiemelt tétele szívesen „viselne” kortárs verset. A projekt célja, hogy a közönség többet kapjon, mint egy jó bor, vagy egy jó vers. 

(Fotó: Budavári Dóra)

 

2021-ben 6 Szent György-hegyi pince részvételével indult el az 1 Bor 1 Vers projekt: a „kortárs borok” mellé kortárs verseket választottak a borászatok. Idén bővül a történet: most már 12 kiválasztott pincészet, és annak egy bora vehet részt a programban.

Keresik tehát azt a 12 „kortárs borászatot”, aki szívesen együttműködne a kortárs költészet népszerűsítésében. A program a VEB 2023 EKF támogatásában jön létre, így olyan borászatok jelentkezését várják, akik a Balatoni borrégió északi részében működnek (elsősorban Badacsony, Balaton-felvidék, Balatonfüred-Csopak). A nyertes 12 borászat 800 tételén jelennek majd meg a versek, nyakcímke formájában.

A beérkezett pályázatok közül a szakértő zsűri választja ki nyerteseket.

A zsűri tagjai:

  • Ugron Zsolna író
  • Falvai Mátyás (kortarsonline.hu vezető szerkesztője)
  • Kormos Lili (újságíró, az Analóg Olvasó Mozgalom alapítója)
  • Budavári Dóra (gasztro- és bor-kommunikációs szakember, újságíró, az 1 Bor 1 Vers projektvezetője)

Pályázat részletei

Beküldendő:

  • A választott bor bemutatása
  • A választott kortárs! vers, vagy vers részlet
  • Előny, ha van élő kapcsolat a költővel, vagy van kontakt hozzá – a költő honoráriumát a vers használatáért cserébe a projekt biztosítja. A nyakcímkéket, a promóciót, az eseményeket, a PR-t és a kommunikációt a projekt biztosítja, a pályázó dolga csupán a tétel és a vers páros kiválasztása, és az együttműködés.

Részvétel feltételei:

  • A megnevezett tételből legyen minimum 600 palack értékesíthető 2022. június 10-étől, a kampány kezdetétől
  • Borászatonként 4 karton bor – promóció, rendezvények, fotózások, költőknek (június 1-ig leszállítva)
  • A 3 nyilvános vers és bor bemutató rendezvényből legalább 2 alkalmon képviseltesse magát személyesen a borászat (1 óra erejéig, időpontok később)
  • Kommunikációs anyagok biztosítása a projekt részére
  • A fotózási alkalmak egyikén való részvétel

Határidő: 2022. április 12.

Jelentkezés: 1bor1vers@gmail.com